#Angela Merkel

Súlyosabban büntetné Szíriát a német kancellár
 

Súlyosabban büntetné Szíriát a német kancellár

A Szíria elleni nemzetközi szankciók fokozása mellett állt ki Angela Merkel német kancellár kedden az Arab Liga főtitkárával, Nabil al-Arabival folytatott berlini megbeszélésén, és támogatásáról biztosította a pánarab szervezetnek a szíriai konfliktus megoldására irányuló törekvéseit.

MTI MTI

Görög megszorítás: még 325 millió eurót kell valahonnan megspórolni
 

Görög megszorítás: még 325 millió eurót kell valahonnan megspórolni

Az EU azt várja a görög politikai pártoktól, hogy szerdáig kötelezzék el magukat a gazdasági megszorító és reformintézkedések mellett az áprilisi parlamenti választás utáni időszakra is - közölte hétfőn Pantelisz Kapszisz görög kormányszóvivő. Közben Angela Merkel német kancellár egyik hétfői nyilatkozatában jelezte: semmilyen változtatás nem lesz később a görög reformprogramon.

MTI MTI


Merkel: még sok a meg nem tanult lecke a 2008-as válságból
 

Merkel: még sok a meg nem tanult lecke a 2008-as válságból

Ha az ember a 2008-as pénzügyi válságból megtanult leckéit akarná számba venni az azóta eltelt időszakban, arra a következtetésre kellene jutnia, hogy egy ilyen összegzés eredménye "még nem kielégítő" - mutatott rá Angela Merkel német kancellár a Davosi Világgazdasági Fórumot megnyitó beszédében.

MTI MTI

Merkel megszólalt Magyarország ügyében
 

Merkel megszólalt Magyarország ügyében

Angela Merkel német kancellár a német Deutschlandfunk rádióadónak adott vasánapi interjújában azt mondta: helyesnek tartja, hogy az Európai Bizottság ellenőrzi, a magyar törvények megfelelnek-e az uniós alapjogoknak. A német kancellár közvetlenül most először szólalt meg a magyar ügyekkel kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu


Merkel lepattintotta Hollande-ot a szocialisták szerint
 

Merkel lepattintotta Hollande-ot a szocialisták szerint

A francia szocialisták szerint Angela Merkel német kancellár tényleg jelezte, hogy nem kívánja elnökjelöltjüket, Francois Hollande-ot fogadni, bár ennek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A Spiegel előzőleg azt írta, hogy Merkel már európai vezetőkkel arról állapodott meg, hogy nem fogadják az újonnan elfogadott uniós paktum felülvizsgálatát ígérő francia baloldali elnökjelöltet.

MTI MTI

Cáfolják Merkelék, hogy összebeszéltek Hollande ellen
 

Cáfolják Merkelék, hogy összebeszéltek Hollande ellen

A berlini kormány cáfolta a Der Spiegel című német hetilap értesülését, amely szerint négy európai uniós konzervatív vezető megállapodott abban: nem fogadják Francois Hollande-ot, a francia szocialisták elnökjelöltjét. A hetilap vasárnap azt írta, hogy Angela Merkel német kancellár Mario Monti olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfővel megegyezett abban: nem fogadják a baloldali francia elnökjelöltet, akinek a közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy megnyerje a választást Nicolas Sarkozy ellen.

MTI MTI




Merkel: nincs garancia az újabb görög mentőcsomag sikerére
 

Merkel: nincs garancia az újabb görög mentőcsomag sikerére

A német kancellár szerint nincsen garancia a második görög mentőcsomag sikerére, de Görögország esetleges kilépése az euróövezetből beláthatatlan kockázatokkal járna. Az országnak ezért az euróövezetben kell maradnia és végre kell hajtania az újabb csomaghoz kapcsolódó reformprogramot – mondta Angela Merkel hétfőn a Bundestagban.

MTI MTI



Soros: Merkel rossz irányba vezeti Európát
 

Soros: Merkel rossz irányba vezeti Európát

Soros György szerint az Angela Merkel német kancellár fémjelezte válságkezelés nem jó, mert a bajba került országokban tőkeinjekciókkal is kellene támogatni a gazdasági növekedést, nem csak szigorú takarékosságot kényszeríteni rájuk.

MTI MTI

Kína további piacnyitást ígér Németországnak
 

Kína további piacnyitást ígér Németországnak

Kína és Németország kereskedelmi forgalma az idén elérheti a 200 milliárd dollárt, a tavalyi 169 millió után - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő, s egyben a piac további nyitására tett ígéretet a dél-kínai Kanton (Guangzhou) városában pénteken.

MTI MTI

Kína is beszállna az euró megerősítésébe
 

Kína is beszállna az euró megerősítésébe

Kína megfontolja mélyrehatóbb részvételét az ideiglenes euróövezeti mentőalapban (EFSF), illetve az azt felváltó euróövezeti stabilitási mechanizmusban (ESM). Erről Ven Csia-pao kínai kormányfő beszélt azután, hogy csütörtökön tárgyalt Angela Merkel német kancellárral Pekingben.

MTI MTI

Elismerte a görög válság kezelésének kudarcát Angela Merkel
 

Elismerte a görög válság kezelésének kudarcát Angela Merkel

A válság még korántsem ért véget, Németország lehetőségei viszont nem korlátlanok - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár egy csütörtöki lapinterjúban, utalva az utóbbi napokban felmerült igényre, hogy fordítsanak még több pénzt az állandó válságkezelő rendszerre (ESM), a forrásokat pedig mindenekelőtt Németország biztosítsa.

MTI MTI


Merkel, Sarkozy és Cameron Iránnak üzent
 

Merkel, Sarkozy és Cameron Iránnak üzent

Ismételten felszólította Iránt Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit miniszterelnök és Nicholas Sarkozy francia államfő arra, hogy "azonnal függessze fel" nukleáris programját - derül ki a francia elnöki hivatal hétfői közleményéből.

MTI MTI